
Keleti Front egyik alapítója.
13 éves koromban kaptam ajándékba egy orosz akusztikus gitárt. Ebben az időben gitárőrület volt Magyarországon.Elhatároztam, hogy én is tanulok gitározni, az első akkordokat Sárvári István szólógitárostól tanultam. 14 éves koromban zenekart alapítottunk két barátommal Jáger Bertalannal ( dob) és Jáger Lászlóval ( billentyű), majd később csatlakozott Marján Sándor( basszusgitár). Ez az együttes a Santos, Kisvárdán amatőr zenekarok versenyén a 3. helyezést érte el. A Santos felbomlása után kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban megalakítottuk a Junior az iskola zenekarát a Junior együttest (Gál "Cila" László - ének,gitár; Maklári Ferenc - gitár; Marján Sándor - basszusgitár, vokál; Pócsi László - dob ). Ez a formáció 1969-1972-ig működött. Az érettségi után klasszikus gitárt tanultam Budapesten. A Felvinci Kollégium vezetése támogatásával megalakult a kollégium zenekara a Tantus. Ennek a zenekarnak egy évig voltam a tagja. A Damjanich laktanyában voltam katona, ahol ismét közel kerültem a zenéhez a Kőtörő együttes tagja voltam. Ez a csapat a laktanya zenekara volt. Ebben a zenekarban hivatásos zenészekkel játszottam együtt ,Aranyosi Gyurival /billentyű/, Kazár Pali / billentyű, dob/ Szakács Jenő szaxofon, Szilágyi Péter/ trombita/, Veres Lajos /basszusgitár/ A leszerelés után 1977-ben visszaköltöztem Kisvárdára és Gál Lászlóval ( Cilával) ismét zenekart alapítottunk Megafon néven. Ez a formáció pár év után felbomlott, s ezután alakítottuk meg a Gift egyűttest két dobossal: Nagy László Attila /Republic /, Szabó Béla Lóránt "Luki" Szilágyi Sándor basszusgitár, Prikop László billentyű. Ez a banda pár év után felbomlott, ezután néhány évig alkalmi zenekarokban vendéglátóztam, majd Gál "Cila" Lászlóval megalakítottuk a Fortuna együttest, ez a csapat 10 évig működött. A Fortuna feloszlása után, alakult meg 2000 decemberében Rozipál Gábor vezetésével a Várda Blues Band, ahová gyerekkori barátom Gál "Cila" László hívott gitározni. Ebben a csapatban : Rozipál Gáborral / gitár / Gál "Cila" Lászlóval basszusgitár ,ének, Rohály Viktorral / Dob / zenéltem együtt. 2002 áprilisában Rozipál Gábor kivált a zenekarból, helyét Lippai Tamás vette át és ekkor új névvel folytattuk tovább, megalakult a Keleti Front.



A zenével foglalkozni körülbelül 9évesen kezdhettem, édesapám jóvoltából, aki akkoriban lagzi zenészként járta a bálokat, lakodalmakat. Később több sikertelen próbálkozás után a zeneiskolai tanulmányaimat nem sikerült befejeznem, inkább mindenkitől tanultam, aki zenész volt a környékünkön. A gimnáziumban kezdtem énekelni és aktívabban hangszeren játszani. Lippai Tamástól (korábbi Keleti Front tag) tanultam gitározni, valamint billentyűzni mindenkitől, akitől csak lehetett. Ekkor dolgoztunk aktívan az Athenaeum nevű garázszenekarommal. Játszottunk a Republic, a Beatrice, és természetesen a Keleti Front zenekar előtt is. Felsőfokú tanulmányaimat viszont még aktívabb zenéléssel folytattam. A Szegedi Tudományegyetem ének-zene szakára jártam és zongorát, klasszikus összhangzattant és szolfézst tanultam. Magánének tanárom a szintén kisvárdai származású Gyimesi Kálmán operaénekes, aki napi szinten tanít klasszikus éneklésre.
Amikor a többiek azokban a bizonyos 80’as években már első hangszereiket próbálgatták és zenéltek, én azokban az időkben terveződtem meg a szüleim által. (Ezt sokszor a fiúk orra alá is dörgölhetem némi cinizmussal. :) Így elég sok tapasztalatlansággal, de annál nagyobb lendülettel vágtam bele 2011-ben Ciláék meghívására a Keleti Fronttal a munkába.

Hangszer: basszusgitár, zeneszerző, szövegíró. A Keleti Front alapítója.
Családomban mindenki muzikális volt, édesanyám zongorázott, édesapám hegedült és a kisv-i operett társulat tagjaként aktívan zenélt és énekelt is.
Zenei általános iskolába jártam, itt kötelező volt a zongora és a furulya tanulás. Később megismerkedtem a fuvola, hegedű, nagybőgő alapjaival, próbálkoztam saxofonnal,
de igazi szerelem a gitár lett. Játszottam: folk beat-et, pol beat-et, bárzenét, hard rock-ot, bluest, irodalmi színpdoknak írtam versmegzenésítéseket...
...amíg világossá nem vált, hogy mit is akarok csinálni. ez lett belőle: Keleti Front.
Sokan megjegyezték, hogy korábban kellett volna.
A válaszom: ez igaz, de akkor mit szóljanak a színes bőrű énekesek, akik 40 éves korukig mutálnak ???






